2010-2012-ig az SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének PhD-hallgatója. Jelenleg ugyanott tart szemináriumokat. Érdeklődése főként a térpoétika, a térszemléletű interpretációs stratégiák, valamint a város mint szövegszerű kulturális jelenség különböző megjelenési formáira irányul. Publikációi jelentek meg James Joyce, George Orwell, Tandori Dezső és Szép Ernő művei kapcsán.
…a romantika nem csupán a mechanisztikus világképpel valós szembefordulásként, de a mai mélyökológiai irányzatok előfutáraként is értelmezhető. A vámpír ebben a kulturális közegben lett a populáris irodalom egyik legkedveltebb figurája.
A regény kulcsjelenete az az óriáspillanat, amikor Törless szinte kiteszi testét az égbolt hatásának, a végtelen sugárzásának, az ég tekintetének, s ugyanakkor saját fürkésző tekintetével az eget faggatja.
A szélsőséges klímának az emberrel szemben támasztott kihívása megfeleltethető magának a papírlapnak az íróval és az olvasóval szemben támasztott kihívásával. A klímával való megküzdés története pedig a novellaírás és -olvasás történetével egyenértékű, amely […] betölti és megszólaltatja a „fehér csendet”, a papír csendjét.
Madách a Tragédiában nem pusztán a dramaturgia terén előzte meg évtizedekkel korát […], hanem szemléletében is, hiszen a XIV. szín a bolygó jövőjéért, a klímaváltozás miatt bekövetkező hanyatlásért aggódó gondolatokat is elénk tárja.
A szolgálólány meséje […] még olvasható volt úgy, mint ami a környezetváltozás lehetséges társadalmi következményeire figyelmeztet, de a folytatások mintha igyekeznének megszelídíteni ezt az üzenetet.
…miközben az élő test munkavégző részének felváltását célozza, a gép már eleve ott volt abban a gép előtti gépben, amit összmunkásnak (Gesamtarbeiter) neveznek…
Az emberből sosem lesz gép. Az embertelen, de embervoltú nyilván még borzongatóbb, mivel alattomosabb és végzetesebb, mint az olyan ember, aki csak gép.
Azonban mihelyt a protézis vagy az általában vett technicitás válik a tudás, illetve az elmondható vagy elgondolható dolgok feltételévé, szükségszerűen korlátozottá válik mindaz, ami a protézisről mint protézisről pozitívan tudható vagy mondható.
A költő „átváltozása” undorító piócává („hirudo”) az Ars Poetica utolsó soraiban megnyitja az utat, hogy a Metamorphosest a horatiusi szöveg radikalizált és eltúlzott változataként olvassuk…
Vajon az eposzi kellékeket következetesen megreformáló Milton felfigyelt-e a homéroszi epikában gyakran és sokféleképpen megjelenő nevetésre és derűre, s ha igen, mit tartott megőrzésre és átdolgozásra méltónak saját költeményében?
Ezért Wildnak nemcsak kezeket kell felhalmoznia, hanem saját feddhetetlenségének bizonyítékait is: amit ez a nominalista érvelés megfogalmaz, az az erkölcsi tőke elengedhetetlen volta a termeléshez…
Az aranyszamár Apuleiusa és a Szatírák Horatiusa egyaránt komikus irodalmi művet ír, s így mindketten elvárják a nevetés áldásait úgy hősük, mint elbeszélőjük számára.
A valóságfogalmak összeütközése abban az esetben komikus, ha e fogalmak egymással szembeni értelmetlensége nevetséges, következményét tekintve azonban akár végzetes is lehet.
2026
Et al. —
Kritikai Elmélet Online | ISSN 2064-2962 | Impresszum | ↑ Top
Site by DragonWeb
Facebook
Twitter
LinkedIn
RSS csatorna