„Soha nem volt egy saját gondolatom” — mondta egyszer egy interjúban egy neves amerikai kutató. Amikor e beköszöntő elején megidézem ezt a gondolatot, nem egyszerűen azért teszem, hogy magával az idézéssel példát is adjak arra, amiről az idézet szól, s ezzel mintegy megerősítsem az egykori tudósember kereken harminc évvel ez előtti gondolatának érvényességét. De nem is pusztán azért, hogy e kijelentés hangsúlyosan nevesítetlen, forrásmegjelölés nélküli idézésével nyitva hagyjam annak lehetőségét, hogy más és más olvasók más és más forrásból származtassák. Még csak nem is azért, hogy tipizált alakjában hagyva a Kutatót, kafkaian parabolisztikus jelleget kölcsönözzek valami egyszerinek. Sokkal inkább azért, hogy újragondolásra kínáljak egy olyan kérdést, amely e pillanatban épp az et al. formula körül sűrűsödik össze: az öröklés, az ismétlés, a sorozatszerűség, a rövidítés, a láthatatlan vég, a névnélküli másik kérdését, mely egyúttal e másik többes számának és határozatlan nemének kérdése is.
Leginkább mégis a jelölés alapgesztusa az, ami itt kockán forog. Hiszen egy ilyen név — et al. — sejthetően „technikai” problémák és nehézségek egész sorát eredményezi majd, valahányszor tulajdonnévszerű használata összekeveredik bibliográfiákból oly ismert rövidítő-helyettesítő funkciójával. S történik ez majd többnyire épp bibliográfiákon belül. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen név, ha nem is kész öngyilkosság, aligha életbiztosítás.
A „kritikai elmélet” megjelölés — túl a szó szűkebb, szokványosabb jelentéskörén, mely a Frankfurti Iskolára korlátozódik — itt viszonylag tág értelemben veendő. Ideérthetők mindazok a kritikai igénnyel fellépő transzdiszciplináris kutatások, melyeknek legfontosabb közös vonása talán az, hogy nem veszik adottnak sem fogalmaik és módszereik önértékét, sem általában a tudományágak és kutatási területeik önállóságát, szuverenitását, mely mindenféle kapcsolatot csupán interdiszciplináris érintkezésként képes elgondolni (békés egymás mellett élés, gyümölcsöző cserekereskedelem, vagy ellenséges határvillongás, netalán megszállás formájában). Ilyesmire aligha van mód, ha a különbségek nem valamely jól elkülöníthető határövezetben ütik csak föl a fejüket, hanem a mindenkori hátországot is áthatják. „Egy diszciplínám van, és az nem az enyém” — fogalmazhatnánk egy másik, ezúttal francia gondolkodót parafrázálva. Le monodisciplinarisme de l’autre — a másik monodiszciplinaritása. Ilyen tág keretek között a „kritika” és az „elmélet” a görög krinein és theorein (vagy theomai) egyetlen árnyalatát sem zárja ki: disztingvál, szétválaszt, szétszálaz és árnyal, amikor tanulmányoz, vizsgál, szemlél vagy egyszerűen csak néz. Olyan tágasság ez, mely a „krízisnek” éppúgy teret ad, mint a „teátrumnak”.
A „kritikai elmélet” a Wikipédia vonatkozó angol szócikke szerint afféle umbrella term, átfogó kifejezés, széles ölelésű, széles lefedésű „ernyő-terminus”. Elnézve ejtőernyős földet érésünk fotóját, talán ezt is megpillanthatjuk benne: egy olyan landolást, mely mindenekelőtt egy ernyő, a kritikai elmélet színes ernyőjének landolása. Vagy útnak indulása. Lectori salutem.
Fogarasi György
sorozatszerkesztő
Friss kötetünkből…
Madách a Tragédiában nem pusztán a dramaturgia terén előzte meg évtizedekkel korát […], hanem szemléletében is, hiszen a XIV. szín a bolygó jövőjéért, a klímaváltozás miatt bekövetkező hanyatlásért aggódó gondolatokat is elénk tárja.
…A vén cigány vízzel kapcsolatos képeit a Lear király fordítási munkálatai, a Shakespeare-ben való elmélyedés ihlethették.
…a romantika nem csupán a mechanisztikus világképpel valós szembefordulásként, de a mai mélyökológiai irányzatok előfutáraként is értelmezhető. A vámpír ebben a kulturális közegben lett a populáris irodalom egyik legkedveltebb figurája.
A szélsőséges klímának az emberrel szemben támasztott kihívása megfeleltethető magának a papírlapnak az íróval és az olvasóval szemben támasztott kihívásával. A klímával való megküzdés története pedig a novellaírás és -olvasás történetével egyenértékű, amely […] betölti és megszólaltatja a „fehér csendet”, a papír csendjét.
A szolgálólány meséje […] még olvasható volt úgy, mint ami a környezetváltozás lehetséges társadalmi következményeire figyelmeztet, de a folytatások mintha igyekeznének megszelídíteni ezt az üzenetet.
Az öko-irodalom tehát a poszthumanizmus által felkínált értelmezések mentén olvasható.
…a katasztrófa minden esetben az emberiség vagy egy ember által kiépített rendszer szempontjából katasztrófa.
A regény kulcsjelenete az az óriáspillanat, amikor Törless szinte kiteszi testét az égbolt hatásának, a végtelen sugárzásának, az ég tekintetének, s ugyanakkor saját fürkésző tekintetével az eget faggatja.
Előkészületben…
…miközben az élő test munkavégző részének felváltását célozza, a gép már eleve ott volt abban a gép előtti gépben, amit összmunkásnak (Gesamtarbeiter) neveznek…
…a technológiába (egy technológiába) bele is lehet szeretni.
Azonban mihelyt a protézis vagy az általában vett technicitás válik a tudás, illetve az elmondható vagy elgondolható dolgok feltételévé, szükségszerűen korlátozottá válik mindaz, ami a protézisről mint protézisről pozitívan tudható vagy mondható.
Az emberből sosem lesz gép. Az embertelen, de embervoltú nyilván még borzongatóbb, mivel alattomosabb és végzetesebb, mint az olyan ember, aki csak gép.
Archívumunkból…
Az Usher-ház irodalmi utótörténete kicsit olyan, mint a népballadai Déva vára inverze: ami leomlik éjjel, az másnap reggelre, újra és újra, felépül.
…a fénykardvívás legfőbb vonzereje szórakoztató voltában és hobbijellegében keresendő.
A különböző vallások szentképeinek összehasonlítása a különböző államok bankjegyeivel. A szellem, mely a bankjegyek ornamentikájából beszél.
Kassai Lajos Kelet és Nyugat eltérő gondolkodásmódját képezi le az eredménycentrikus nyugati (olimpiai, sport) íjászat és a meditatív keleti (főképp kyudo) íjászat mentén…
A valóságfogalmak összeütközése abban az esetben komikus, ha e fogalmak egymással szembeni értelmetlensége nevetséges, következményét tekintve azonban akár végzetes is lehet.
Egy olyan regénytradícióval kell szembesülnünk, amelyben a transzcendenciának mindmáig sokkal nagyobb, alapvető szerepe van.
a lukianoszi humor és komikum nem valamiféle rendszertelen kísérlet a minden áron való nevettetésre, hanem inkább finom rendszer, amely lehetőséget ad a gondolatgazdag kifejtésre
A taiji relációja a tánchoz, azoknak egymás mellé állítása, szembeállítása és fúziója (mind a három megtörténik a Cseppkánonban) bravúros húzás Goda Gábortól.
Az adósság nem ismer semmilyen időt és semmilyen történelmet.
A falépítők dolgoznak, hogy dolgozhassanak, a „jóbok” pedig hisznek, hogy higgyenek.