‘et al.’ = ‘és mások’, rövidítés < latin et alii (hn.), et aliae (nn.), et alia (sn.)
2010 tavaszától et al. néven transzdiszciplináris kritikai elmélet előadássorozat indult a Szegedi Tudományegyetemen vendégoktatók közreműködésével, az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék szervezésében. A helyi, belföldi és külföldi szakemberekre építő sorozat félévente más és más témában, 4-5 előadással jelentkezik.
Ennek testvéreként indítottuk útjára 2013 szeptemberében az et al. — kritikai elmélet online kötetsorozatot.
Sorozatunk évente 1-2 kötettel jelentkező, rendszertelenül frissülő, ingyenesen elérhető elektronikus időszaki kiadvány, mely a Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékén működő doktoranduszműhely gondozásában készül, más kutatóműhelyek közreműködésével. A sorozat arculatának formálásában jelentős szerepet szánunk a vendégszerkesztők és teamjeik közreműködésének. Ezzel összhangban a sorozatot projektszerű együttműködésben létrejött tematikus kötetek alkotják. Hazai szerzésű és idegenből fordított tanulmányokat (esetenként esszéket), valamint kapcsolódó recenziókat közlünk. Az egyes kötetek a transzdiszciplinárisan felfogott kritikai elmélet valamely problémáját járják körül, s ezzel olyan kérdések beható tanulmányozására tesznek kísérletet, amelyek többféle tudományág találkozási pontján helyezkednek el, az irodalom- és nyelvelmélettől a művészet- és médiumelméleteken át a technika, a gazdaság vagy a történelem általánosabb kritikai igényű vizsgálatáig. A közreműködők elkötelezettek a komparatív kutatások mellett, mind történeti, mind nyelvi, mind kulturális vonatkozásban.
Minderről más megfogalmazásban a sorozatszerkesztő Beköszöntőjében olvashat.
Friss kötetünkből…
Brueghel egyik, véleményem szerint zseniális megoldása, hogy a templom csúcsát lemetszi a kerettel, következésképp eldönthetetlen, hogy katolikus vagy protestáns templomot látunk-e…
…a múlt felé távolodó vándor alakját maga Mácha jelölte meg önmaga kísérteteként.
A jelen maga nem szinguláris esemény, a modernség mint sajátos tranzitórikus narratíva teszi lehetővé egyáltalán észlelhetőségét.
A talajt vesztett irodalmi tudat legmarkánsabb kifejezési formája a regény.
Gyakorlatilag elkerülhetetlen hinni valamiben, ami épp velünk történik: mediálás, igazságtörténés, döntésáldozat, önmagunk történeti kritikája, hálózatosodás/hálózatosítás, viszonykalkuláció, gesztusrezonancia vagy a pomogácsok támadása.
Az Usher-ház irodalmi utótörténete kicsit olyan, mint a népballadai Déva vára inverze: ami leomlik éjjel, az másnap reggelre, újra és újra, felépül.
Egy olyan regénytradícióval kell szembesülnünk, amelyben a transzcendenciának mindmáig sokkal nagyobb, alapvető szerepe van.
Ám önmagunk tükörképe illuzórikus észlelést eredményez, hiszen önmagunkat se a tükör helye általi külső perspektívából, se pusztán vizuálisan, se egy egészleges képként nem tudjuk észlelni.
Annak ellenére, hogy az illatokkal sem az irodalom, sem a film médiuma nem boldogul igazán, […] komoly analógiát vehetünk észre a regényadaptálás és a parfümkészítés folyamatai között.
Előkészületben…
…miközben az élő test munkavégző részének felváltását célozza, a gép már eleve ott volt abban a gép előtti gépben, amit összmunkásnak (Gesamtarbeiter) neveznek…
Azonban mihelyt a protézis vagy az általában vett technicitás válik a tudás, illetve az elmondható vagy elgondolható dolgok feltételévé, szükségszerűen korlátozottá válik mindaz, ami a protézisről mint protézisről pozitívan tudható vagy mondható.
Az emberből sosem lesz gép. Az embertelen, de embervoltú nyilván még borzongatóbb, mivel alattomosabb és végzetesebb, mint az olyan ember, aki csak gép.
…a technológiába (egy technológiába) bele is lehet szeretni.
Archívumunkból…
…a szubjektum saját helyzetértékelése egyfajta gondos fizetésimérleg-formára alapszik…
a lukianoszi humor és komikum nem valamiféle rendszertelen kísérlet a minden áron való nevettetésre, hanem inkább finom rendszer, amely lehetőséget ad a gondolatgazdag kifejtésre
A görögök olyan közegnek fogadják el a nevetést, amelyben az ellenségeskedés nyilvánosan deklarálható vagy fenntartható, ez pedig hangsúlyossá teszi azt a felismerésüket, hogy a nevetés veszélyes lehet a polisz társadalmi felépítésére.
A költő „átváltozása” undorító piócává („hirudo”) az Ars Poetica utolsó soraiban megnyitja az utat, hogy a Metamorphosest a horatiusi szöveg radikalizált és eltúlzott változataként olvassuk…
Ezért Wildnak nemcsak kezeket kell felhalmoznia, hanem saját feddhetetlenségének bizonyítékait is: amit ez a nominalista érvelés megfogalmaz, az az erkölcsi tőke elengedhetetlen volta a termeléshez…
A valóságfogalmak összeütközése abban az esetben komikus, ha e fogalmak egymással szembeni értelmetlensége nevetséges, következményét tekintve azonban akár végzetes is lehet.
Vajon az eposzi kellékeket következetesen megreformáló Milton felfigyelt-e a homéroszi epikában gyakran és sokféleképpen megjelenő nevetésre és derűre, s ha igen, mit tartott megőrzésre és átdolgozásra méltónak saját költeményében?
A szellemi öröm tiszta és nyugodt, az olyan öröm viszont, amely annyira heves, nyugtalan és összetett, mint amilyet a komikum vált ki, messzemenően érzéki. Az élet mámorát teremti meg, ami a szellemet is magával ragadja.
A különböző vallások szentképeinek összehasonlítása a különböző államok bankjegyeivel. A szellem, mely a bankjegyek ornamentikájából beszél.
A „nyugati” és „modern” értékek tagadása a világ lakosságának mind szélesebb körében csupán egyike azoknak a nyilvánvaló és aggasztó eredményeknek, melyeket az „gazdasági teológiának” ugyanaz a rendszere okozott, amelyik a mostani válságot is előidézte.
Facebook
Twitter
LinkedIn
RSS csatorna