Magyar | English

Az irodalom klímapolitikái (2021)

Mérgező környezet A szolgálólány meséjében, filmes adaptációiban és folytatásaiban


Noha a disztópia sokáig kifejezetten férfi-műfajnak látszott, az 1980-as évek némely kezdeményezései után az utóbbi évek a feminista disztópiák virágzását hozták. A korai kísérletek közül Margaret Atwood regénye, A szolgálólány meséje[1] jelentős kanonikus rangot vívott ki magának, ami mérhető azon, milyen gyakran szerepel egyetemi kurzusokon, és hogy mennyi tudományos publikáció jelent meg róla,[2] de az 1990-es film-[3] és a 2000-es opera-adaptáció is jelezheti magas presztízsét. A 2018-as filmsorozat részben következménye, részben katalizátora a feminista disztópiák iránti megnövekedett érdeklődésnek. Az 1985-ös regény visszatérése tévésorozatként új távlatot nyit magára a regényre is, és valószínű, hogy a feminizmus második hullámában keletkezett (illetve arra reagáló)[4] regény másféle reakciókat vált ki az ökofeminizmuson edzett 21. századi olvasókból. Maga a tévéadaptáció, de különösen a folytatások ‒ mind a tévé (2. és 3. évad), mind az irodalom médiumában (Atwood, The Testaments)[5] ‒ újraolvasásra szólítanak fel, bár az eredménnyel, attól tartok, nem lehetünk maradéktalanul elégedettek.

Minthogy a disztópiák mindig a jövőben játszódnak, nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot, ha a jelenünkből következő veszélyekre figyelmeztetnek, mint ha csak eljátszadoznak egy csúf jövő ötletével. Nem ritka, hogy a disztópikus jövő egyes vonásai jobbak a jelennél,[6] és ezért az ábrázolása akkor sem puszta ijesztgetés, ha nem válik világossá, miként következik az a jövő ebből a jelenből. Egy ilyen alapvetően intellektuális műfajtól azonban az olvasók hajlamosak elvárni, hogy állítson valamit a jelenben látható folyamatok és a sötét jövő kapcsolatáról is. A szolgálólány meséje olvasható figyelmeztetésként,[7] de a folytatások több disztópikus vonást egyszerűen visszavonnak, ami gyengíti az eredeti regény víziójának meggyőző erejét is.

A szexualitás, a gyermeknemzés, a családi élet mindig is fontos témája volt az utópikus hagyománynak már Morus művétől kezdve,[8] és Atwood ebből a szempontból Huxley Szép új világának inverze.[9] Huxleynál a fogamzásgátlás alapvető fontosságú elsősorban a biológiai manipulációkkal tervezett és mesterségesen szaporított kaszttársadalom fenntartása, de legalább annyira a túlnépesedés megakadályozása érdekében, amit a Malthus-öv neve sugall, amelyben a termékeny nők tartják tablettáikat, hogy mindig kéznél legyenek. Thomas Malthus 1798-as könyvében arra a belátásra jutott, hogy az élelmiszertermelés soha nem tud lépést tartani a népesség növekedésével, és ezért az utóbbit korlátozni kell, ha meg akarjuk szüntetni a nyomort, erre a célra pedig köztudomásúlag a szexuális önmegtartóztatást javasolta.[10] A szép új világ technikai-kémiai megoldást talált: mivel a népesség újratermeléséről mesterséges technológiákkal gondoskodnak, fontos lesz, hogy a nők ne szüljenek, de ezt vegyi úton meg tudják akadályozni, miközben a szabad, de terméketlen szexualitás gyakorlását a rendszer nemcsak támogatja, hanem egyenesen megköveteli a feszültségek levezetésére. Gileád számára ezzel szemben semmisem fontosabb, mint a szexuális vágyak elfojtása, miközben a termékenység növelése a hivatalos ideológia központi célkitűzése. A szexualitás panoptikus ellenőrzése és brutális elnyomása talán Malthust idézi (Huxley libertariánus fantáziájával épp ellenkező módon), miközben az orvoslandó probléma éppen nem a túlnépesedés, hanem a termékenységi válság.

Atwood problémameghatározása első pillantásra furcsának tűnhet, minthogy még mindig a túlnépesedés globális veszélyéről hallunk többet. Ugyanakkor a nyugati diskurzus inkább a harmadik világ túlnépesedése miatt aggódik, miközben a saját társadalmaiban az elöregedést és az alacsony születésszámot látja problémának.[11] Ráadásul bizonyos kutatások szerint „az amerikai, európai, ausztráliai és újzélandi férfiak spermaszáma kevesebb mint 40 év alatt 50%-kal csökkent.” [12] Vajon miért? Korábbi kutatások a spermaszám csökkenését „különböző vegyszerekkel, rovarirtókkal, a dohányzással, a stresszel és az elhízással kötötték össze”. Mindezeket az elképzeléseket talán úgy foglalhatjuk össze, hogy az emberi tevékenység teremtette mérgező környezet hatásával szokás magyarázni a jelenséget. Egyes műanyagokat, különösen az endokrin diszruptorokat, amelyek a vizekbe és onnan az emberi szervezetbe kerülve pszeudohormonként viselkednek, régóta hibáztatnak a férfiak terméketlenségéért.[13] Nehéz azonban elképzelni, hogy a toxikus környezet hatása a nyugati világra korlátozódik, de tény, hogy „azzal ellentétben nem tapasztaltak szignifikáns csökkenést Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában. A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy azokban a régiókban sokkal kevesebb kutatást végeztek.”[14] Adatok híján nincs bizonyíték, de a bizonyíték hiánya még nem bizonyítja a jelenség hiányát. Az orvosi kutatások drágák és többnyire profitorientáltak, ezért a jövőben sem valószínű, hogy szegény és (a fentebb jelzett értelemben) túlnépesedett térségekben gyakrabban fogják a spermát számolgatni.

De ha feltételezzük, hogy a spermaszám csökkenése kifejezetten a nyugati világ problémája, okozhatja ez Gileád disztópiáját? A magyarázat sokkal jobban működik a regény, mint a tévésorozat esetében. Amikor a 14. fejezetben Fredé híreket néz a tévén, „Khám gyermekeinek áttelepítéséről” hall egy olyan területre, amelyet Észak-Dakotaként azonosít. Eltűnődik, hogyan szállítanak oda ennyi embert: „Vonatokon, buszokkal?” És azon is, hogy mit fognak ott csinálni, merthogy erről a gileádi tévé nem mond semmit, és ha mondana is, azt Fredé nem hinné el: „Földet művelnek, elméletileg” (104). Ezekből az információtöredékekből kirajzolódik egy olyan narratíva, amelyben a négereket összegyűjtik, vonatra rakják, és a préri közepére szállítják állítólag mezőgazdasági (kényszer)munkára, valójában egészen más célból. A népirtás, amelyet ez a bekezdés implikál, cseppet sem meglepő: miért ne lenne a nőgyűlölő rendszer egyben fajgyűlölő is. Az ilyesfajta ideológiai szörnyek többnyire kéz a kézben járnak. A folytatásban Atwood meg is erősítette ezt az értelmezést, amikor „A Gileádi Nemzeti Szülőföldek Népirtásának Túlélői” nevű kanadai szervezetet említi (78), vagy Judd parancsnok „Fehérségi Tanúsítvány-rendszerét” (98).[15] A tévésorozatban ugyanakkor Gileád nemhogy nem rasszista, hanem a szereplők még csak észre sem látszanak venni a faji különbségeket ‒ egészen a 3. évad 8. részéig, amikor Lydia néni megjegyzi az egyik parancsnok családjáról, hogy „Nem akarnak színes szolgálólányt”. Csak ekkor derül ki, hogy a kivételezettek között legalább egy párnak vannak faji előítéletei, hogy Lydia néni érzékeli a bőrszínt, és hajlandó tekintetbe venni a parancsnokok faji preferenciáit, bár abból, hogy mindezt el kell magyaráznia munkatársainak, az is következik, hogy ez az eset kivételes.[16] Ha a termékenységi válság csak a nyugati világot sújtja, a tévé nem rasszista Gileádja elvileg importálhatna gyerekeket máshonnan, ellentétben a könyvek rasszistáival. Ráadásul az első évad 6. epizódjában a mexikói kereskedelmi tárgyalások történetéből kiderül, hogy a termékenységi válság Mexikót is sújtja, és ezért a szolgálólányok rendszere vagy legalábbis az annak köszönhetően világra jött gyerekek látványa hat is a nagykövetre. De tesz egy olyan megjegyzést is, amelyből a klímaváltozás okozta, globális élelmiszer-termelési válságra lehet következtetni:

‒ Milyen volt a termés az önök országában?

‒ Ó, megvannak a problémáink, ahogy a világ többi részének is. Az alapvető terményeink többsége nem tud alkalmazkodni az új időjárási viszonyokhoz. (1. évad, 6. ep.)

Ha az egész világ mezőgazdasági válsággal küzd, talán a termékenységi válságot is a környezeti változások kontextusában kellene értelmezni.

A szolgálólány meséjének 19. fejezete elejt néhány megjegyzést, amelyek azt sugallják, hogy a termékenységi válságot a környezetszennyezés okozta:

Hajdan a levegő telítődött vegyi anyagokkal, sugárzással, a víz mérgező molekulákkal, amelyek csak évek múltán ülepednek ki, mindeközben az emberi testbe jutva elraktározódnak a zsírsejtekben. […] A nők egykor gyógyszerekkel, fogamzásgátló pirulákkal tömték magukat, a férfiak permetezték a fákat, a tehenek legelték a vegyszerezett füvet, a mérgek pedig a vizelettel a folyókba ömlöttek. Nem is szólva a Szent András-törésvonal menti földrengések során felrobbanó atomerőművekről vagy a mutáns szifilisztörzsről, amely érintéssel terjedt.[17] [139]

A szennyezés a vízzel bejut a nők szervezetébe, és ellenséges környezetet teremt a magzat számára. Jelenlegi természettudományos tudásunk ezt a narratívát megerősíti ugyan, de azt is bizonyítja, hogy ez messze nem a teljes igazság. Nemcsak a szennyezett víz csökkenti a nők termékenységét (még ha beleértjük is az ételt, hiszen a víz az emberi táplálékul szolgáló állati és növényi szövetekbe is eljuttatja a szennyeződéseket), hanem például a belélegzett levegő is. Újabb tanulmányok szerint a légszennyezés mértéke, pontosabban a finom szálló por koncentrációja fordítottan arányos a petefészek aktivitásával.[18] Az emberi test nem zárt mikrokozmosz, hanem része annak a transzkorporeális rendszernek, amelyet régebben természetnek volt szokás hívni.[19] A kényes és érzékeny működésű reprodukciós szervek érzékenyen reagálnak a szervezetbe jutó mérgekre. És ahogyan fentebb már volt róla szó, a férfiak termékenysége is hanyatlik, amire Fredé azért nem gondol, mert ebben a részletben arra emlékszik vissza, amit Lydia néni és a gileádi indoktrináció próbált a fejébe verni. Gileád persze mindenért a nőket hibáztatja. A nők hibája, hogy tablettákat szedtek, de az senkinek sem a hibája,[20] hogy vélhetőleg férfiak döntése alapján atomerőműveket építettek a különösen földrengésveszélyes kaliforniai törésvonal mentén.[21] A Testaments V/12. fejezetében a környezetszennyezés felbukkan annak a listának a végén, amely a Gileád előtti amerikai társadalom kihívásait tartalmazza, de a lista természeti csapásokkal kezdődik.

Az árvizek, a tűzvészek, a tornádók, a hurrikánok, az aszályok, a vízhiány, a földrengések. […] A pusztuló infrastruktúra – miért nem állította le valaki azokat az atomreaktorokat, mielőtt késő lett? Az összeomló gazdaság, a munkanélküliség, a zuhanó születésszám. [101]

Ebben a részletben Lydia néni hat többé-kevésbé időjárási katasztrófát említ, amelyek növekvő gyakoriságát általában a klímaváltozással magyarázzuk, és végül még a földrengéseket, aminek ahhoz nincs köze. A Szent András törésvonal erőművei, ellentétben a korábbi regény jóslatával, nem okoztak problémát, újakat azóta ott nem építettek, sőt a San Onofre is bezárt 2013-ban, és az egyetlen még aktív, a Diablo Canyon is be fog zárni 2024-ben, úgyhogy ennek a részletnek a megismétlése komolytalan lett volna. Maradt egy általános utalás földrengésekre és atomerőművekre. Ha itt a regényszereplő (aki nem természettudós) földrengés helyett nem a heves esőzések okozta földcsuszamlásokra gondol igazából, akkor nehéz elképzelni, hogy mitől lettek volna a földrengések gyakoribbak, hozzájárulva az ország hanyatlásához. Könnyű azonban elképzelni, hogy a romló infrastrukturális körülmények között a társadalomnak egyre kevesebb erőforrás áll rendelkezésére, hogy a természeti csapások következményeit eredményesen kezelje, akár a klímaváltozás okozta azokat, akár nem. Ezek közül több is veszélyt jelenthet az atomerőművekre, és a nukleáris katasztrófák tovább mérgezik a környezetet.

A „Nembaba”[22] neologizmusa (vagyis a gileádi „újbeszél” kifejezése) azt sugallja, hogy nemcsak a fogamzás, hanem az életképes gyermekek világra hozása is probléma, ami megint csak a toxikus környezet hatására utalhat. A folytatás 16. fejezete megemlít egy újszülöttet, aki életképesnek tűnt, de egy évet sem ért meg, mert elvitte a gyermekrák, „amelynek gyakorisága mostanság riasztó mértékben emelkedik” (329). Az utóbbi szintén utalhat a radioaktív szennyezés növekvő mértékére.

Ha A szolgálólány meséje a Nyugat vegyi szennyeződések okozta termékenységi válságára figyelmeztet, viszont a kutatások szerint ez leginkább a spermaszám csökkenésében mutatkozik meg, akkor a reakció miért a nők elnyomása és erőszakos megtermékenyítése? A tapasztalat azt mutatja, hogy egy diktatúrának egyáltalán nincs szüksége arra, hogy a létét legitimáló narratíva igaz legyen, különösen akkor, amikor egy ellenség, egy bűnbak alakját akarja megképezni. „A törvény általában a nőket hibáztatja olyasmiért is, amiről egyáltalán nem tehetnek, hogy a férfiak hivatalosan ártatlanok maradjanak. A hibáztatásnak ez az intézményesített, logikátlan mintázata mindenütt megjelenik a regényben”.[23] Ez magyarázza Fredé reakcióját az orvos tisztességtelen ajánlatára a 11. fejezetben. Az orvos azért segítene neki teherbe esni, mert állítása szerint a parancsnokok többsége terméketlen. Fredé erre azt gondolja (a tévésorozatban mondja): „Olyan, hogy terméketlen férfi, nem létezik, hivatalosan nem. Csak nők lehetnek termékenyek, avagy meddők. Ez a törvény.” Egy másik (vagy talán ugyanez az) orvos megteszi Janine-nak a szívességet,[24] amelyet Fredé elhárított. Serena Joy pedig végül ráveszi Fredét, hogy a sofőrt használja spermadonorként, minthogy a parancsnok képtelen őt teherbe ejteni. Az implikációk világosak, de a folytatások majdnem egyértelművé is teszik a helyzetet. Mark Turillo azt mondja a 2. évadban (9. rész): „Gileád a nőket hibáztatja a termékenységi válságért,”[25] és a Testamentsben Judd részletesebben is elmagyarázza a három alapító néninek az ideológiai alapvetést: „A születésszámunk különböző okokból kifolyólag, de elsősorban a nők önző döntései miatt meredeken zuhan” (259). Elismeri, hogy vannak más okok is, de azért főleg a nőket hibáztatja, hogy aztán erre alapozhassa az új rendszert. A hivatalosan hangoztatott okok mögött felsejlik egy másik narratíva, miszerint a termékenységi válságot nem is annyira a nők önző döntései okozzák, mint inkább a környezetszennyezés, mégpedig a spermaszám csökkenése révén.

Míg a disztópiák klasszikus 20. századi hagyománya (Zamjatyin, Huxley, Orwell) globális romlást vizionált, a feminista disztópiákban jelenleg a lokális, egyetlen országra korlátozott disztópiák elképzelésének tendenciája is megfigyelhető. Természetesen lehetséges, hogy a globális kihívásokra a különböző kultúrák, társadalmak különbözőképpen reagálnak, és nem mindegyik teremt elviselhetetlen politikai rendszert a rémisztő világhelyzet nyomása alatt. Ha azonban az adott állam határán túl már a kezdeti problémák is eltűnni látszanak, akkor a disztópia is csak lokális érvénnyel működhet figyelmeztetésként. Binah Shah Before She Sleeps (2018) című regényében a főszereplők életproblémájának megoldása, hogy átszöknek Green Cityből a szomszédos Semitiába, ahol nyoma sem látszik az eredetileg a klímaváltozás által kiváltott katasztrófák hatásának. Maggie Shen King An Excess Male (2017) című regényében már eleve csak a disztópikus jövőbeli Kína szelektív abortuszai miatt borult fel a népesség ivararánya. Christina Dalcher Vox (2018) című regényében a főhős számára reális lehetőség, hogy a nőgyűlülő amerikai diktatúrából Európába szökjön, ahol nincs semmi baj.

Tulajdonképpen A szolgálólány meséjének folytatásai is ilyen benyomást keltenek. A Testamentsben, illetve a tévésorozat újabb évadjaiban kanadai cselekményszálak bomlanak ki, és semmi sem utal arra, hogy a globális környezetszennyezés ott is termékenységi válságot okozott volna. Vagy hogy egyáltalán lenne bármi baj. Igaz, hogy a 2. évad vizuális teljesítménye általában is messze elmaradt a lenyűgöző első évadétól, de még a gyarmatok munkatáborainak végtelenül közhelyes lepusztultságánál is kiábrándítóbb volt Kanada, ahol a jelen fogyasztói társadalmát idilliként jelenítik meg. Az állandó napfény, a tiszta, tágas, fényűző épületek, valamint az itt-ott felbukkanó gyerekek azt sugallják, hogy ha nincs a fundamentalista államcsíny, az Egyesült Államokban is nagyobb problémák nélkül fenn lehetett volna tartani a fogyasztói kapitalizmust. A Testaments Kanadája sem mutat nagyon mást. A szolgálólány meséje még említett iskolabezárásokat a gyerekhiány miatt, de a kis Nicole kanadai gyermekkorának történetében semmi nem utal nehézségekre az oktatási rendszerben. Így viszont Gileád sem látszik valódi fenyegetésnek többé, csak sajnálatos balesetnek.[26] Tagadhatatlan persze, hogy sok társadalommal megesett már (és esik meg napjainkban is), hogy elszánt és gonosz férfiak egy csoportja brutálisan elnyomó, totalitárius rendszert hoz létre a túlnyomó többség érdekei (vagy akár akarata) ellenére. Valós veszély, hogy egyes közösségek a klímaváltozás okozta egyre súlyosabb nehézségekre azzal reagálnak, hogy elnyomó rendszert hoznak létre, és ha ez megtörténik, a nők könnyen a legkiszolgáltatottabbak között találják magukat. A szolgálólány meséje (mind a regény, mind az első évad, különösen a mexikói nagykövet látogatását tekintve) még olvasható volt úgy, mint ami a környezetváltozás lehetséges társadalmi következményeire figyelmeztet, de a folytatások mintha igyekeznének megszelídíteni ezt az üzenetet.

Igaz, már az 1985-ös regény lezárása is hasonló feloldást tartalmazott. A 2195-ös konferencia résztvevői úgy tekintenek vissza Gileád történetére, mint egy rövid, ámde érdekes epizódra, és ezért nehéz elképzelni róluk, hogy komoly környezeti kihívásokkal kellett szembenézniük. Bár a múltból jövő női hangot leértékelő férfi professzor hatalmi diskurzusának iróniája eltéveszthetetlen, a zárlat alapvetően optimista sugalmazása mégiscsak az, hogy apróbb kisiklások lehetségesek ugyan itt-ott, de az emberiség történelmi fejlődése töretlen. Már ezt az optimizmust sem könnyen sikerülne osztanom, de az már kifejezetten naiv elgondolásnak látszik, hogy a Testaments cselekményének végkifejletében Lydia néni pusztán azáltal meg tudja buktatni a gileádi rendszert, hogy külföldön nyilvánosságra hoz bizonyos dokumentumokat, amelyek világosan bebizonyítják, mennyire korruptak és képmutatóak a rendszer működtetői.[27] A történészkonferencia narrációs trükkjének megismétlése pedig végképp megerősíti azt az üzenetet, hogy Gileád csak apróbb történelmi baleset volt, igazán nagy bajok, különösen globális szinten, nincsenek.

 

HIVATKOZOTT MŰVEK

  • Atwood, Margaret. A szolgálólány meséje. Fordította Mohácsi Enikő. Szeged: Lazi, 2006.
  • ———. Testamentumok. Fordította Csonka Ágnes. Pécs: Jelenkor, 2019.
  • ———. The Handmaid’s Tale. Toronto: McClelland and Stewart, 1985.
  • ———. The Testaments. Toronto: McClelland & Stewart, 2019.
  • Bauman, Zygmunt. Wasted Lives: Modernity and Its Outcasts. Cambridge: Polity, 2004.
  • Bényei, Tamás. „Női antiutópia.” Műút 52 (2007/2): 81-85.
  • Berlatsky, Noah. „Both Versions of The Handmaid’s Tale Have a Problem with Racial Erasure.” The Verge, 2017. június 15. <https://www.theverge.com/2017/6/15/15808530/handmaids-tale-hulu-margaret-atwood-black-history-racial-erasure>.
  • Bloom, Harold, szerk. Margaret Atwood’s The Handmaid’s Tale. Bloom’s Guides. New York: Chelsea House, 2004.
  • Carr, Teresa. „Sperm Counts Are on the Decline – Could Plastics Be to Blame?” The Guardian, „US news” rovat, 2019. május 24. <https://www.theguardian.com/us-news/2019/may/24/toxic-america-sperm-counts-plastics-research>.
  • De Vaul, Anna. „A Great Darkness Filled with Echoes.” In The Handmaid’s Tale and Philosophy: A Womb of One’s Own, szerkesztette Rachel Robison-Greene. Chicago: Carus, 2019, 16-24.
  • Fokkema, Douwe. Perfect Worlds: Utopian Fiction in China and the West. Amsterdam: Amsterdam University Press, 2011.
  • Foucault, Michel. Felügyelet és büntetés: a börtön története. Fordította Fázsy Anikó és Csűrös Klára. Budapest: Gondolat, 1990.
  • Hirschbein, Ron. „Inside Gilead’s Misogynist Parlors.” In The Handmaid’s Tale and Philosphy: A Womb of One’s Own, szerkesztette Rachel Robison-Greene. Chicago: Open Court, 2019, 60-68.
  • Jensen, T. K., J. Toppari, N. Keiding és N. E. Shakkebaek. „Do Environmental Estrogens Contribute to the Decline in Male Reproductive Health?” Clinical Chemistry 41.12 (1995): 1896-1901. <https://doi.org/10.1093/clinchem/41.12.1896>.
  • Kelland, Kate. „Sperm Count Dropping in Western World.” Scientific American. 2017. július 6.  <https://www.scientificamerican.com/article/sperm-count-dropping-in-western-world/>.
  • King, Maggie Shen. An Excess Male. New York: HarperCollins, 2017.
  • Kisantal, Tamás. „Je Suis Offred.” Jelenkor 61 (2018/4): 441-49.
  • Malthus, Thomas. An Essay on the Principle of Population. London: J. Johnson, 1798.
  • Moylan, Tom. Scraps of the Untainted Sky: Science Fiction, Utopia, Dystopia. Boulder: Westview Press, 2000.
  • Ramm-Fischer, Angelika. „Luftverschmutzung senkt Fruchtbarkeit bei Frauen.” Gelbe Liste. Pharmindex, 2019. július 12. <https://www.gelbe-liste.de/gynaekologie/luftverschmutzung-fruchtbarkeit-frauen>.
  • Santi, Daniele, La Marca, Antonio, Michelangeli, Marco, Casonati, Andrea, Grassi, Roberto, Baraldi, Enrica & Simoni, Manuela. „Ovarian Reserve and Exposure to Environmental Pollutants (ORExPo Study), ECE2019, 21st European Congress of Endocrinology.” Endocrine Abstracts 63 (2019): P311. <https://doi.org/10.1530/endoabs.63.P311>.
  • Shah, Binah. Before She Sleeps. Santa Nonica: Harper DelphiniumCollins, 2018.
  • Sherback, Harvey. „Diablo Nuclear Plant Faces Threats and Threatens: Part I From Cyber Attack to Tsunami, Facility Hazards Are Too Great to Ignore.” Santa Barbara Independent, 2016. augusztus 2. <https://www.independent.com/2016/08/02/diablo-nuclear-plant-faces-threats-and-threatens-part-i/>.
  • Somacarrera, Pilar. „Power Politics: Power and Identity.” In A Cambridge Companion to Margaret Atwood, szerkesztette Coral Ann Howells. Cambidge: Cambridge University Press, 2006, 53.
  • Trossman Buen, Joan, és Michael Collins. „50 Years after America’s Worst Nuclear Meltdown.” Pacific Standard, 2018. november 14.  <https://psmag.com/environment/50-years-after-nuclear-meltdown-3510>.

 

JEGYZETEK

[1] Atwood, Margaret. The Handmaid’s Tale. Toronto: McClelland and Stewart, 1985; a tanulmányban a magyar fordítást fogom idézni: Margaret Atwood, A szolgálólány meséje, ford. Mohácsi Enikő (Szeged: Lazi, 2006).

[2] Bényei Tamás. „Női antiutópia”, Műút 52 (2007/2): 81.

[3] Erről az erősen leegyszerűsítő és meglehetősen jelentéktelen filmről lásd Kisantal Tamás, „Je Suis Offred”, Jelenkor 61 (2018/4): 445-46.

[4] Kisantal, 443-44.

[5] Margaret Atwood, The Testaments (Toronto: McClelland & Stewart, 2019). A tanulmányban a magyar műfordítást fogom idézni, de annak címére vonakodnék hivatkozni: Margaret Atwood, Testamentumok, ford. Csonka Ágnes (Pécs: Jelenkor, 2019).

[6] Tom Moylan, Scraps of the untainted sky: science fiction, utopia, dystopia (Boulder: Westview Press, 2000), passim, különösen xiii.

[7] Lásd pl. Anna De Vaul, „A Great Darkness Filled with Echoes”, in The Handmaid’s Tale and Philosophy: A Womb of One’s Own, szerk. Rachel Robison-Greene (Chicago: Carus, 2019), 16-24.

[8] Douwe Fokkema, Perfect Worlds: Utopian Fiction in China and the West (Amsterdam: Amsterdam University Press, 2011), 54.

[9] Bényei, „Női Antiutópia”, 82.

[10] Thomas Malthus, An Essay on the Principle of Population (London: J. Johnson, 1798).

[11]Zygmunt Bauman, Wasted Lives: Modernity and Its Outcasts (Cambridge: Polity, 2004), 40. Bár Bauman a nyugati diskurzust kritizálja, a népességfogyás miatti aggodalom jó ideje általános a japán és a dél-koreai, egy ideje pedig már a kínai közbeszédben is.

[12] Kate Kelland, „Sperm Count Dropping in Western World”, Scientific American, 2017. július 6., <https://www.scientificamerican.com/article/sperm-count-dropping-in-western-world/>.

[13] T. K. Jensen et al., „Do Environmental Estrogens Contribute to the Decline in Male Reproductive Health?”, Clinical Chemistry 41.12 (1995): 1896-1901, <https://doi.org/10.1093/clinchem/41.12.1896>. Egy újabb fajta műanyag lehetséges hasonló hatásáról lásd Teresa Carr, „Sperm Counts Are on the Decline – Could Plastics Be to Blame?”, The Guardian, 2019 május 24., „US news” rovat, <https://www.theguardian.com/us-news/2019/may/24/toxic-america-sperm-counts-plastics-research>.

[14] Kelland, „Sperm Count Dropping in Western World”.

[15] Minthogy a XXIV/67. fejezet szerint Mishimengo kapitány is a túlélők egyike (557), a népirtás az ázsiai eredetűekre is kiterjed. A Testaments azonban nemcsak explicitté teszi az előző regény utalásait, hanem meg is szelídíti. A népirtás egy „ostoba fiaskó”, és bár ezrek haltak meg, a többség egyszerűen átment a kanadai határon  (98); Gileád gonosz ugyan, de messze nem olyan hatékony, mint a náci Németország volt.

[16] Mind a könyv, mind a tévésorozat esetében problémásnak látja a faji szempont kezelését Noah Berlatsky, „Both Versions of The Handmaid’s Tale Have a Problem with Racial Erasure”, The Verge, 2017. június 15.,  <https://www.theverge.com/2017/6/15/15808530/handmaids-tale-hulu-margaret-atwood-black-history-racial-erasure>.

[17] Noha a magyar fordítás kritikája nem tárgya ennek a dolgozatnak (ahhoz lásd Bényei 84-85), a szifilisszel kapcsolatban mégiscsak érdemes idézni a forrásszöveget: „the mutant strain of syphilis no mold could touch” (112). Hogy a penicillinrezisztens törzsből miért lesz érintéssel terjedő, azt a touch szó jelenléte a mondatban csak igen részlegesen tudja megmagyarázni.

[18] Daniele Santi et al., „Ovarian Reserve and Exposure to Environmental Pollutants (ORExPo Study), ECE2019, 21st European Congress of Endocrinology.” Endocrine Abstracts 63 (2019): P311, <https://doi.org/10.1530/endoabs.63.P311>.; egy egyszerűbb összefoglaláshoz lásd Angelika Ramm-Fischer, „Luftverschmutzung senkt Fruchtbarkeit bei Frauen”, Gelbe Liste, Pharmindex, 2019. július 12., <https://www.gelbe-liste.de/gynaekologie/luftverschmutzung-fruchtbarkeit-frauen>.

[19] Stacy Alaimo, Bodily Natures: Science, Environment, and the Material Self (Bloomington: Indiana University Press, 2010) passim.

[20] A fent idézett magyar szöveg, gondolom, mint fordíthatatlan szójátékot kihagyta ezt a kifejezést: „the exploding atomic power plants, along the San Andreas Fault, nobody’s fault, during the earthquakes” (112).

[21] Az évek során pontosan ötöt, amelyek közül azonban, amikor A szolgálólány meséje megjelent, hármat már bezártak, közülük kettőt éppen azért, mert felfedezték a törésvonalat és a földrengési kockázatot. A Diablo Canyon erőművet azonban 1985-ben adták át, máig is működik, bár sokan veszélyesnek tartják (lásd Harvey Sherback, „Diablo Nuclear Plant Faces Threats and Threatens: Part I From Cyber Attack to Tsunami, Facility Hazards Are too Great to Ignore”, Santa Barbara Independent, 2016. augusztus 2., <https://www.independent.com/2016/08/02/diablo-nuclear-plant-faces-threats-and-threatens-part-i/>. A Santa Susanában történt a történelem egyik első balesete, amely a reaktormag leolvadásával járt, de ezt nem földrengés okozta, lásd Joan Trossman Buen és Michael Collins, „50 Years after America’s Worst Nuclear Meltdown”, Pacific Standard, 2018. november 14.,  <https://psmag.com/environment/50-years-after-nuclear-meltdown-3510>.

[22] Itt a Testamentumok fordítását idézem. Az eredetiben: Unbaby. A szolgálólány meséjében Mohácsi egyszerűen „torzszülöttnek” fordította.

[23] Harold Bloom, szerk., Margaret Atwood’s The Handmaid’s Tale (Bloom’s Guides), (New York: Chelsea House, 2004), 34.

[24] A korrupt orvos egyébként a feminista disztópiák egyik gyakori szereplője, ugyanakkor a korrumpálhatóságuk olyasmi is lehet, ami a totális megfigyelőállamot kicsit élhetőbbé teszi. Nehéz megmondani, hogy az orvos, aki Fredének felajánlja a „segítségét”, tényleg együttérzésből akar segíteni, vagy csak ki akarja használni a szolgálólány(ok) kiszolgáltatott helyzetét. Az ajánlatot burkolt zsarolásként is lehet értelmezni: ha megsértődik a visszautasítás miatt terméketlennek minősítheti a szolgálólányt és elküldheti a gyarmatokra. Ebből az egyetlen jelenetből Pilar Somacarrera minden gileádi orvos általános gyakorlatára következtetett: az orvosok „hatalmukkal visszaélve biztosítják maguknak [a szolgálólányok] szexuális szolgáltatásait”. Pilar Somacarrera, „Power Politics: Power and Identity”, in A Cambridge Companion to Margaret Atwood, szerk. Coral Ann Howells (Cambidge: Cambridge University Press, 2006), 53. Maggie Shen King The Excess Male című regényének női főszereplője ritka szövetségest talál egy megvesztegethető orvosban, aki átmenetileg fogamzásképtelenné teszi, mert nem akar gyereket a ‒ gyanúja szerint értelmi fogyatékos ‒ második férjétől (Maggie Shen King, An Excess Male [New York: HarperCollins, 2017]). Binah Shah Before She Sleeps című disztópiájában egy korrupt orvos hamis terméketlenségi bizonyítványt állít ki egy nőnek, hogy ne kelljen több férjnek évente hármas- vagy négyesikreket szülnie, ami abban a közel-keleti jövőben az általános gyakorlat, hanem békésen élhessen egy monogám kapcsolatban (Binah Shah, Before She Sleeps [Santa Nonica: Harper DelphiniumCollins, 2018]). Michel Foucault úgy írta le a modern kórházakat, mint a megfigyelési rendszerek úttörőit (Michel Foucault, Felügyelet és büntetés: a börtön története, ford. Fázsy Anikó és Csűrös Klára [Budapest: Gondolat, 1990], 185-232), és az orvosok logikusan jelennek meg egyes disztópiákban úgy, mint akik a totalitárius rendszer egyik szigorú alrendszerét üzemeltetik. Az orvosok ezekben a regényekben tipikusan férfiak, akik azonban mégis úgyszólván mindent tudnak a női testről. Akár együttérzést is tanúsíthatnak, kijátszva és puhítva az elnyomást, de illegális gesztusaik elfogadása akkor is kockázatos. Az orvosok részei az elnyomó hatalomnak, és női testtel kapcsolatos tudásuk, illetve közvetlenül a test felett gyakorolt hatalmuk még fenyegetőbbé teszi őket.

[25] Turillo mondatában egyértelmű utalást hall a spermaszám-csökkenésre Ron Hirschbein, lásd: „Inside Gilead’s Misogynist Parlors”, in The Handmaid’s Tale and Philosphy: A Womb of One’s Own, szerk. Rachel Robison-Greene (Chicago: Open Court, 2019), 68.

[26] A Kanadába szökés az 1985-ös regényben is menekülési opció volt a nők számára, az Underground Femaleroadot már az is említi. De kanadai cselekményszál híján az nem derül ki, hogy maga a termékenységi válság problémája fennáll-e Kanadában, még ha forrását másban látják és a megoldást másfelé keresik is.

[27] Vö. Zolst Borkya, „The Surprising Stability of Immoral and Corrupt Regimes”, Adriatic Yachting Review (2018/10): 129-54.