A szinguláris (2016)

…a múlt felé távolodó vándor alakját maga Mácha jelölte meg önmaga kísérteteként.

A talajt vesztett irodalmi tudat legmarkánsabb kifejezési formája a regény.

Brueghel egyik, véleményem szerint zseniális megoldása, hogy a templom csúcsát lemetszi a kerettel, következésképp eldönthetetlen, hogy katolikus vagy protestáns templomot látunk-e…

A jelen maga nem szinguláris esemény, a modernség mint sajátos tranzitórikus narratíva teszi lehetővé egyáltalán észlelhetőségét.

Ám önmagunk tükörképe illuzórikus észlelést eredményez, hiszen önmagunkat se a tükör helye általi külső perspektívából, se pusztán vizuálisan, se egy egészleges képként nem tudjuk észlelni.

Gyakorlatilag elkerülhetetlen hinni valamiben, ami épp velünk történik: mediálás, igazságtörténés, döntésáldozat, önmagunk történeti kritikája, hálózatosodás/hálózatosítás, viszonykalkuláció, gesztusrezonancia vagy a pomogácsok támadása.

Egy olyan regénytradícióval kell szembesülnünk, amelyben a transzcendenciának mindmáig sokkal nagyobb, alapvető szerepe van.

Az Usher-ház irodalmi utótörténete kicsit olyan, mint a népballadai Déva vára inverze: ami leomlik éjjel, az másnap reggelre, újra és újra, felépül.

Annak ellenére, hogy az illatokkal sem az irodalom, sem a film médiuma nem boldogul igazán, […] komoly analógiát vehetünk észre a regényadaptálás és a parfümkészítés folyamatai között.